Egy győzelem a regionális bajnokságban

A Szigethalom ellen nagy csatában sikerült nyerni, az MTK minden tekintetben jobb volt.

.

Gödöllői SK  –  BKGDSE   65 : 59   (16:14, 16:11, 18:14, 15:20)

Pontszerzők:  Géczi Hanna 19/3,  Fellegi Luca 18,  Tátrai Annabell 8,  Oláh Puskás Réka 6,  Petrik Boglárka 6,  Orosz Gréta 4,  Kelemen Lara 2,  Som Renáta 2,  Molnár Eszter, Szabó Emese.

Az első negyed kiegyenlített játékot hozott. A sok elrontott dobás miatt nem sikerült elhúzni. A folytatásban kicsit javult a csapat védekezése. Támadásban a Bella – Bogi – Réka hármas szállította a pontokat. A 10 eladott labda viszont sokat rontott a lányok teljesítményén. A harmadik negyedet is sikerült megnyerni, de a pontossággal ismét akadtak gondok. Az izgalmas utolsó negyedben felzárkóztak a vendégek. Hanna a legjobbkor dobott egy triplát, így sikerült hat pontot megőrizni a megszerzett előnyből.

Ezen a mérkőzésen Réka nyújtotta a legjobb teljesítményt: 6 pont, 8 lepattanó, 8 szerzett labda. Nina és Hanna ponterősen kosárlabdázott és jól védekezett. Bella az első negyedben szerzett fontos kosarakat. A csapat csak 46,3 százalékkal dobta a kétpontosokat és a 30 szerzett labda mellett eladott 28-at….

.

Gödöllői SK  –  MTK   37 : 95   (9:21, 2:28, 12:18, 14:28)

Pontszerzők:  Fellegi Luca 16,  Géczi Hanna 7,  Som Renáta 7,  Oláh Puskás Réka 4,  Petrik Boglárka 3,  B.Lattner Nona,  Kelemen Lara,  Májer Emese,  Molnár Eszter,  Óvári Kerti Zsófia,  Szabó Emese,  Tátrai Annabell.

Az elején még tartotta a lépést a csapat a vendégekkel, aztán meglépett az MTK. A második negyedben nagy verést kaptak a lányok. A szünet után viszont sikerült egy szoros negyedet játszani. Ez már jobban nézett ki. Az utolsó negyedben tovább nőtt a különbség a két együttes között. A fővárosiak magabiztosan nyerték meg ezt a mérkőzést is. Az első meccs eredménye 122:33 volt.

Ezen a találkozón csak Nina hozta a tőle megszokott kosarakat, a többiek kevés pontot tettek be a közösbe. A 22 lepattanó és a 22 szerzett labda elfogadható, de a 46 eladott borzasztóan sok. Szóval van hová fejlődni.

Posted under: Előzmények